Őszintén: azon morfondíroztam, hogy szinte stresszelve kezdtem érezni magam, mert Benibaba nem akarja még formálni a szavakat. Ha jól átgondolom, ez amiatt van, hogy mások elvárásai nyomás alá helyeznek. Mert, úgy-e már tizenkilenc hónapos (éppen ma) és más babócák, főleg a kislányok, már érthető szavakat is mondanak, nemcsak gagyognak. Mi nagyon jól megértjük egymást ezen a babanyelv szinten, de biztosan jobban működne a kommunikáció értelmes szavakkal. Tegnap Gabi nénivel utaztunk a HÉV-en és megjegyezte nyugdíjas tanári stílusban: Beni, jó lenne ha már beszélnél is. Természetesen Beni eleresztette a füle mellett ezt is , mint megannyi mást és továbbra figyelte az elsuhanó fákat, épületeket. Megjegyzem, mindennap hallgatjuk a Peppa malac mesefilmeket ANGOL nyelven. Itt viszont a védőnő figyelmeztetése ugrik be: ha a gyerek egyszerre két nyelvet hall, később kezdi el az értelmes beszédet.
Amúgy nagyon elégedett vagyok a Beni hang- és beszéd formázásával. Mert a mi kettőnk, bensőséges kapcsolatában, kezdi a magyar hanglejtést gyakorolni, amit megfűszerez néha egy Peppás “ouh” felkiáltással. És továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy minden gyerek egyedi, nem robotnak volt teremtve. A robotok gombnyomásra beszélhetnek. A babáknak nem terveztek semmilyen gombot, amit nyomogatni kellene, fejlődésük egyénenként változik. És amikor jónak találják, megszólalnak. Mi pedig meglepődünk az első szavukon. Emiatt nem robotok.
Kommentek